VAKÁCIÓ

Nem tarthat mások akaratja,
Én elmegyek, ha kedvem tartja.

József Attila

Hova menjünk,
milyen tájra?
Hegyre talán
vagy pusztára?

Folyópartra
vagy erdőbe?
Faluszéli
zöld mezőre?

Lepkét fogjunk
vagy horgásszunk?
Vagy mégiscsak
hegyet másszunk?

Akár erdő,
akár folyó:
gyönyörű a
vakáció!

    Zelk Zoltán

MÉDIAFERTŐZÉS ?

"Az élet szálán ott a sorscsomó
És meg nem oldja hit, tudás, erő,
Bár eszmék rendje tűnt miatta le
S a semmiségből újra visszajő."
         Reményik Sándor

Mindennapi részese az életünknek a televízió, olyannyira, hogy sokszor csak azért kapcsoljuk be, hogy elnyomja a csendet körülöttünk, ha már túl mély és nyomasztó. Ha mégis elébe ülnénk, a sok műsor közül nem lenne nagy a választék. Minél hosszabb a csatornalista, annál inkább abból áll a tévézés, hogy ugrunk egyik programról a másikra, hátha mégis találunk valami újat, valami érdekeset, de kevés rá az esély. Ha tudományos műsort szeretnénk, biztos már ismétlés vagy egy modernebb feldolgozása ugyanannak a témának. Ha filmcsatornára tévedünk, 99 %-os az esély, hogy lövöldözésekkel, robbantásokkal, rendőri nyomozással vagy törvényszéki perekkel találkozunk. A hírcsatornák félóránként ismétlik ugyanazokat a híreket, ami többnyire autóbaleset, rablás, erőszak, gyilkosság, nyomor, szegénység. Annyira hétköznapian mutatják be , hogy a reakciónk rá már nem is a borzalom, hanem egy egyszerű "már megint?" lett, ami tulajdonképpen nem is az eseményre vonatkozik, hanem a műsor tartalmára. Mennyire másként szól ugyanaz a hír, ha mellettünk történik, egy ismerőssel, akivel még aznap elbeszélgettünk, a hétköznapi gondokat megmosolyogtuk, s aki egy szörnyű szenvedélygyilkosság áldozata lett. Ilyenkor jön a rádöbbenés, hogy bizony egy kegyetlen világban élünk. Egyik megválaszolatlan kérdés követi a másikat, s nem marad más csak egy rövid történet két emberről, ahol a rózsacsokrot és bonbonos dobozt felváltotta az ököl és konyhakés, egy emlék az együtt átvirrasztott ügyeletekről, s a keserű szájíz a médiafertőzéstől.

PÉTER ÉS PÁL

ARANY JÁNOS: A FÜLEMÜLE

Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt éppen oly rég)-
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja:
Rólok szól e rövid példa.

Péter és Pál(tudjuk) nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyű nekik ott szerényen
Megárulni egy gyékényen:
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körül mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart:
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok.

Ha a Pál kéménye füstöl,
Péter attól mindjár' tüszköl:
Ellenben a Péter tyúkja
Ha kapargál,
A szegény Pál
Háza falát majd kirúgja:
Ebből aztán lesz hadd-el-hadd,
Mely a kert alá is elhat!
Ez sem enged, az se hagyja,
S a két ház kicsinye, nagyja
Összehorgolnak keményen,
Mint kutyájok a sövényen
Innen és túl összeugat
S eszi mérgében a lyukat.

De, hogy a dologra térjek,
Ember-emlékezet óta
Állott egy magas diófa,
Díszeül a Pál kertjének.
A szomszédba nyúlt egy ága,
Melyet Péter, minthogy róla
A dió is odahulla,
Bölcsen eltűrt, le nem vága.
Történt pedig egy vasárnap,
Hogy a fent írt fülemile
Ép' a közös gallyra üle,
Azt szemelvén ki oltárnak,
Honnan istent jókor reggel
Magasztalja szép énekkel:
Megköszönve a napot,
Melyre, ím felvirradott.
A sugárt és harmatot,
A szellőt és illatot:
A fát, melynek lombja zöld,
A fészket, hol párja költ,
Az örömet, mely teli
Szívecskéjét elteli:
Szóval, ami benne él
S mit körében lát, szemlél,
Azt a pompát, fényt és színt,
Mely dicsőség
- Semmi kétség -
Őérte
Jött létre
Csupán őérette, mind!
Elannyira, hogy Pál gazda,
Ki gyönyörrel ott hallgatta,
Így kiáltott örömében:
"Istenem-uram,
Be szépen
Fütyöl ez az én madaram!"

"Kendé bizony az árnyéka!
Mert olyat mondok, hogy még a..."
Hangzik által a sövényen
Egy goromba szó keményen.
"Hát kié - pattogja Pál -,
Mikor az én fámra száll?"
" De az én portámon zengett:
Hogy illetné a fütty kendet!"
Pál nem hagyja: őtet uccse!
Péter ordít: ő meg úgyse!
Többrül többre, szórul szóra,
Majd szitokra, majd karóra,
Majd mogorván
Átugorván
Ölre mennek, hajba kapnak:
Örömére a szent napnak
Egymást ugyan vérbe- fagyba,-
Hanem a just mégsem hagyva.

Pál azonban bosszút forral,
És ahogy van, véres orral
Megy panaszra, bírót búsít,
S melyet a vérszenny tanúsít,
A bántalmat előadja.
Jogát, úgymond, ő nem hagyja,
Inkább fölmegy a királyig
Térden csúszva: de a füttyöt,
Mely az ős diófárul jött,
Nem engedi, nem! halálig.
Nyomatékul egy tallért dob
Az igazság mérlegébe.
Mit a bíró csúsztat a jobb
Oldalon levő zsebébe.

Pétert se hagyá pihenni
A nagy ártatlan igazság:
Nem rest a bíróhoz menni,
Hogy panaszát meghallgassák.
Így s úgy történt,- elbeszéli,
Övé a fütty, ő azt véli:
Nincs vármegye,
Ki elvegye,
Nincsen törvény, nem lehet per,
Hisz azt látja isten, ember!-
De, hogy a beszédet össze
Annál jobb rendben illessze,
Az ütlegből sokat elvesz
És a joghoz egy tallért tesz,
Mely is a bírói zsebben
Bal felől, a szív iránt
Meghúzódik a legszebben.

Felderüle a kívánt
Nap,mely a vitát eldöntse,
Hogy a fülemile-pörben
Kinek szolgál a szerencse.
Ámde a bírót most cserben
Hagyja minden tudománya
És ámbátor
Két prókátor
Minden könyvét összehányja,
S minden írást széjjeltúr is:
Ilyen ügyről
Madárfüttyről,
Mit sem tud a corpus juris:
Mígnem a bíró, haraggal
Ráütvén a két zsebére
S rámutatván a két félre,
Törvényt monda e szavakkal
A szegény fülemilére:
Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felöl üt) nekem fütyöl,
(Bal felöl üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.

Milyen szép dolog, hogy már ma
Nem történik ilyes lárma.
Össze a szomszéd sem zördül,
A rokonság
Csupa jóság,
Magyar ember fél a pörtül.
Nincsen osztály, nincs egyesség,
Hogy szép szóval meg ne essék.
A testvérek
Összeférnek,
Felebarát
Mind jó barát:
Semmiségért megpörölni,
Vagy megenni, vagy megölni
Egymást korántsem akarja.
De hol is akadna ügyvéd,
Ki a fülemile füttyét
Mai napság felvállalja?

GYÓGYITÓ NEVETÉS

"A nevetés az egyik legjobb gyógyszer!"

Hüppokrátész, a hellén ókor orvosa ugyancsak fején találta szöget, amikor humorosnak, azaz nedvdúsnak nevezte el a jókedélyű embertípust, noha megállapításai akkor inkább spekuláción, semmint méréseken alapultak. Azóta egyértelműen kiderült és kutató-laboratóriumi eredményekkel is bizonyított, tudományos tény lett, hogy a nevetés valóban olyan különös belső nedvek, "örömhormonok" termelődését indítja meg az emberi testen belül, mint a boldogság-érzetet keltő endorfinok, vagy a külső környezet behatásainak káros következményeit semlegesítő sztresszellenes hormonok.

Legjobb szemébe nevetni a bajnak! - szokták mondani. A magyar nyelv is ősidők óta magában hordozza tehát a bölcs felismerést a hahota hasznos voltáról. S valóban, egyedül az ember rendelkezik a tudatos nevetés képességével. "Homo Sapiens"(Gondolkodó Ember) helyett akár a "Homo Ridens", azaz a"Nevető Ember" elnevezés is illene ránk. Akár ez a név is lehetne az, ami egyértelműen megkülönböztet minket az élővilág többi fajától, hiszen a nevetés földünk valamennyi kultúrkörében kivétel nélkül föllelhető, általános emberi képesség és univerzális érték. Ráadásul nem kell külön megtanulni, csecsemőkortól kezdve magától megy, mint egyfajta élettani működés, mint afféle fiziológiai fél-automatizmus. A nevetés szabad, ingyenes, nem kerül pénzbe. A nevetésnek nincsen sem vallása, se nemzetisége, se politikai pártállása.

 Olyasmi ez mint a feltétel nélküli szeretet. Nem csak akkor fogok majd nevetni, ha elégedett vagyok, ha okom lesz rá, hanem épp attól leszek boldog, hogy mindenképp tudok nevetni.

 A nevetés az egyik legjobb gyógyszer.

Jobb közérzet, jobb kedélyállapotot, jobb családi, munkahelyi kapcsolatok. Stresszoldás, testmozgás, külsö-belső torna. Sok nevetés hatására erősödik az immunrendszer védekezőképessége. Nehezebben betegszük meg és könnyebben gyógyulunk, akár végzetesnek tartott betegségekből is. A hahota az egész emberre hat, fizikailag is, de mentális és spirituális mivoltunkra is, testre, tudatra és szellemre egyaránt. A nevetést egyáltalán nem érdemes tehát többé tréfára venni!

(agykontroll.hu)

MOSOLY

"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz,
Ez is kell a mindennapos jelmezedhez."

Semmibe se kerül,de sokat teremt.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökre megmarad.
Senki sem olyan olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Táplálja a jóakaratot az üzleti életben, boldogságot terem azt otthonban és mindenütt a barátság biztos jele.
Pihenés az elfáradt embereknek, napfény a csüggedőknek, világosság a szomorkodóknak és a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben.
Nem jelent földi javakat senki számára:
Nem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni-csak önként lehet odaadni.
Ha valaki már túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon, akkor legalább te nézz rá derülten.
Senkinek nincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!
Ha meg akarod kedveltetni magadat az emberekkel, akkor MOSOLYOGJ!!

GYERMEKNAP

"Kincs a gyermek
családnak, nemzetnek,
értékes egyede az emberiségnek."

A gyermek mosolya Gyermek mosolyában ott az egész világ, tündöklő, zöld mezők és rengeteg virág. Napfény melegsége, szellő suhanása, tiszta éjszakában csillag ragyogása. Nincsenek még árnyak, súlyos, nehéz dolgok, ártatlan kacaját nem felhőzik gondok. Hogyha rád mosolyog, felvidul a lelked, meghaltnak hitt álmok újra élnek benned.
	Vörös Judit

BALLAGÁS

"Gaudeamus igitur
Juvenes dum sumus
Post jucundum juventutem
Post molestam senectutem
Nos habebit humus."

A ballagás mindenki életében az egyik legfontosabb esemény, egy mérföldkő ahol valami véget ér és valami egészen más kezdődik el mind a szülők, mind a gyermekek számára. 

Mindannyian megéltük, először mint gyerek, tíz-húsz év múlva, osztálytalálkozásokon újraéltük, majd gyerekeink  mellett ismét felidéztük. Mindig másként, de lényegében ugyanazt.

Ismét ballagások ideje. Sok sikert a ballagóknak, örömet a szülőknek.

"Bár zord a harc,
megéri a világ
Ha az ember
az marad, ami volt;
Nemes, küzdõ, szabadlelkû diák."
(Ady)