A zene kincseket rejt,
bánatot és bút feledtet,
örömöt, boldogságot ad,
vígságot és szelíd vigaszt.
Halász István
Hogy megvédjük magunkat ebben a világban, nemcsak mítoszokkal és vallásokkal, gondolatokkal és hiedelmekkel vesszük körül magunkat. Hanem zenével is. Hangokkal és ritmusokkal, dallamokkal és harmóniával. A zene is véd minket egy idegen világban. Betölti a körülöttünk lévő űrt; a csend félelmetes ürességét. Fütyörészünk éjjel az erdőben, hogy ne féljünk, és ne legyünk olyan védtelenek a sötétben. Afrikai törzsek a dobok ritmikus morajlásával töltik ki az ürességet maguk körül. Amikor énekelünk, akkor az énekhang hullámai töltik ki a teret körülöttünk. Egy walkmannel az övünkön és egy fülhallgatóval a fejünkön kizárjuk a valóságos világot; gyalogolhatunk egy félelmetes metropolis legzajosabb utcáján, közben mégis a zene és a harmónia világának közepén érezhetjük magunkat. Körülvesz minket a dallamok és ritmusok láthatatlan védőburka. Amikor a zene elhallgat, a nemlét és a csend birodalma vesz újra körül minket.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
József Attila
Az emberek képzelete Mátyás apostol ünnepe és a közeledő tavasz között kapcsolatot teremtett, így lett a szent Jégtörő Mátyás, mert az ő szekercéje töri meg a jeget, a tél hatalmát. Sok népi hiedelem és szokás ezzel kapcsolatos. Szokás mondani, hogy „ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál". Ha Mátyáskor még fagy, akkor a jégtörő éleztetni adta a csákányát. Az apostol ezen a napon osztja ki a sípokat a madaraknak, hogy újra énekeljenek.
A Mátyás-napi időjárásból lehet jósolni az éves termésre, tojásszaporulatra. A hideg idő jó termést jelent, a szeles pedig kevés tojást. Ha Mátyáskor esik, akkor a jég elveri majd a termést, a szőlő savanyú lesz. Mátyás apostol az ácsok, a mészárosok és a halászok védőszentje. Ezért a Mátyás napján fogott hal az egész évi szerencsés halászat előjele.
Jég van, hideg van, nem marad más hátra csak az, hogy Mátyás végezze a dolgát , és minél előbb hozza már a tavaszt!
Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.
Albert Einstein
A múlt hét végén egy szomorú hír rázta meg a világot. Ismét meghalt egy tehetséges énekes, Whitney Houston. Az első gondolat a hír hallatán talán mindenkiben az volt, hogy belőtte magát. Nem így történt, de a nyugtatók és alkohol kombináció sem szerencsés választás. Mindenképpen egy csodálatos hangot, egy gyönyörű nőt veszítettünk el, mi és a popvilág. Sokan találgatják, hogy mi késztette az önpusztításra, hisz mindene megvolt. Rossz indulatúan azt is szokták mondani, hogy a kutya is jó dolgában vesz meg. Ugye milyen könnyű ítélkezni? Pár évvel ezelőtt egy interjú alkalmával egy fényképet mutattak a művésznőnek, amin szörnyűn nézett ki, csak csont és bőr, s azt kérdezték tőle, hogy mi történt vele akkor. Ő szomorú mosollyal a szája szélén vissza kérdezett, hogy ők tudják-e, majd a válasza annyi volt, hogy csak ő tudja.
Elgondolkoztam ezeket hallva és az jutott az eszembe, hogy milyen furcsa kód van az emberek agyába "beírva", sosincs megelégedve a helyzetével, mindig valami másra vágyik. Ez persze az emberiség fejlődése szempontjából egy pozitív dolog, hisz ez viszi a civilizációt előre, nélküle sosem lennénk itt, viszont egyén szempontjából ez romboló hatású lehet, amikor meg akarunk felelni az előírt szabályoknak, de saját elvárásaink nem kapnak kielégítést. Ezért van az , hogy minden lány férjhez akar menni, anya és feleség lenni, amikor ez összejön, akkor meg hiányolja az udvarlást. Ugyanígy minden férfi családot, gyereket, jó háziasszony feleséget akar, s amikor mindez megvan , sajnálja az elvesztett szabad életet, hiányoznak a haverok-csajok. A szegény ember sok pénzt szeretne, s csodálkozik a gazdagokon , hogy azok nem tudnak mit kezdeni vele. A művészek, bármely ágazatban , harcolnak a karrier kiépitéséért, s amikor a csúcson vannak egyszerű életet szeretnének élni.
Persze, van kivétel is, aki szembe mer szállni a szokásokkal, a szabadságot választja, vagy a karriernek hódol. Az ilyen embert milyen hamar elítélik, legjobb esetben megszállottnak nevezik, s ha nem is tudatosan, de az irigység van e mögött, hogy lám így is lehet, csak merni kell.
Egy kínai közmondás szerint, vigyázz mit kívánsz, mert lehet, hogy teljesülni fog, vagy másképpen, ami nekem álom, neked lehet rémálom.
Ha ezek szerint élnénk az életünket, milyen más lenne a világ. Ugye?
Ugye érzed már a tavaszt,
mely szívedbe rügyet fakaszt!?
Két karodban
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Álarcosok, suttogók, szerelmesek, gyanakvók, féltékenyek, kacagók. Farsang, tarka nép, suhog a selyem, ragyog a bársony, virít a csipke, libeg a szalag, száll az ének, a dal, a kacagás. Carnevale, carnevale!
Moly Tamás: Karnevál (részlet)
A carneval szó a carne=hús szóból vezethető le, hiszen a karnevál időszaka a böjt előtti időszak. Eredetileg maga a fogalom húshagyó keddet jelölte. A "carne vale" jelentése: ég veled hús. A hús szó azonban nem csak a keresztény ünnep böjtmegelőző jellegére utal, hanem a farsangi eszem-iszomra is. Ilyenkor ugyanis rengeteg hús (disznó, marha, csirke) fogyott. A carneval szó eredete más nézetek szerint a "carrus navalis"-ra vezethető vissza, ami hajókocsit jelent. Ezt a Dionüszosz ünnepekkel hozták kapcsolatba, hiszen az istenség ünnepein a főszereplőt egy hajó formájú kocsin húzták végig a városon, mint a termékenység, s bőség szimbólumát. Ez az eredetmagyarázat valószínűleg téves, ugyanis a "carrus"=kocsi szó az olasz nyelvben minden esetben megőrizte a két "r"-es alakot, a carneval szót pedig egyik későbbi változatában sem írják két r-rel.
A karneválnak a Dionüszosz ünnepekkel való rokonítása nem teljesen alaptalan, ugyanis az ókori Görögországban volt egy olyan Dionüszosz ünnep, ami éppen a mai farsangi időszakkal esik egybe. Ez az ún. kis Dionüszia, a falvakban december-januárban ünnepelték. Az ekkor rendezett vidám mulatságokat hangos, álarcos felvonulások kísérték. Ezekből alakult ki később az athéni vígjáték. Ezeket az ünnepeket főleg a falvakban tartották. /Az ún. nagy Dionüszosz ünnepek tavaszra estek, ilyenkor, március-áprilisban az újbort, a szőlő új virágzását ünnepelték elsősorban a városokban. Ezen ünnepeken drámai versenyeket is rendeztek, s a folyamatos fejlődés során kialakult az athéni tragédia./
A Magyarországon közismert farsang elnevezés a bajor-osztrák Fasching szóból ered. Ez a fogalom -akárcsak a karnevál- a középkorban a böjttel függött össze, a böjt napját megelőző éjszaka elnevezése volt. Ezt jól mutatja a Fasching irodalmi formája, a Fastnacht (Fasten=Böjtölés; Nacht=Éjjel). Az idők folyamán a fogalom már a böjti napokat megelőző egész időszak jelölésére szolgált.
Dél-Európában a farsang az év egyik legnagyobb ünnepe volt, olyan kivételes időszak, amikor viszonylag büntetlenül, nyíltan is ki lehetett mondani dolgokat. A farsangi időszak januárban kezdődött és a nagyböjthöz közeledve nőttön nőtt az izgalom. A farsangot a városközpontban, szabad ég alatt rendezték. Velencében a Szent Márk téren. A velencei karnevál hatalmas színjátékhoz volt hasonló, ahol az utcák alkották a színteret, a városlakók voltak a színészek, s egyben a nézők is. A közönség az erkélyekről nézhette az eseményeket. Tulajdonképpen nem volt éles határ a színészek és a nézők között, hiszen a bámészkodó hölgyek például az erkélyekről tojással dobálhatták meg a felvonulókat, az álarcosoknak pedig gyakran megengedték, hogy magánházakba büntetlenül berontsanak. A velencei karneváli maszkok egyébként nagyon népszerűek voltak Európa többi országában is. Magyarországra Mátyás király korában Olaszországból hozatták az álarcokat, és ruhákat. A velencei karnevál mára idegenforgalmi látványossággá nőtte ki magát.
Fák között, hogy lépek
jeges szél bolyong,
fehér hó a lábam alatt
keményen ropog.
Gyulasi Györgyi
Móra Ferenc: A kíváncsi hópelyhek
A nap éppen lement, mikor az erdő felett elkezdett esni a hó.
- No, anyó - mondta varjú apó a feleségének a nyárfahegyben -, azt hiszem, holnap fehér abrosznál esszük az egérpecsenyét.
Nemsokára a búzamezők fölött kezdtek táncolni a hópihék.
- Gyertek, gyertek - csalogatták őket a szántóföldek -, jó ám a vetésnek a puha hó. Az tart meleget a búzaszemnek, hogy meg ne fagyjon a földben.
A falu már rég elcsendesedett, mire a felhők odaértek föléje.
- No, ezt a falut megtréfáljuk - mondták a hópelyhek. - Reggel maga se ismer magára, olyan fehérre meszeljük még a háztetőket is.
Voltak kíváncsi hópelyhek is. Messze az ég alján nagy világosság látszott. Ott a város lámpái világítottak, s ezek a kíváncsi hópelyhek a várost akarták látni.
- Majd meglátjátok, hogy megbecsülnek ott minket - mondták a falura, mezőre hulló testvéreiknek. - Még székkel is megkínálnak, talán hintóba is ültetnek.
Azzal a kíváncsi hópelyhek elszálltak a város fölé, s ott lehullottak a háztetőkre, az utcákra, a terekre. Alig várták a reggelt, hogy szétnézzenek a városban. De mire kireggeledett, akkora a hópelyheknek beesteledett. Jöttek a hóhányó munkások, megkínálták a havat seprűvel és lapáttal. Aztán rakásra rakták, úgy hordták ki a városból. Lekotorták a havat a tetőkről is, és elsárosodva vitték a többi után. Mire delet harangoztak, locspocs lett a városi hóból. Így járták meg a kíváncsi hópelyhek!
Az erdők, mezők hava pedig tavaszig megmaradt ragyogó fehéren.
