HANGULAT

"Nézni merően nem ugyanaz, mint látni."
                                        Oscar Wilde

Egy átlagos hétköznap:

...Szürke aszfalt, szemét a gyepen, amit az elolvadt hó hagyott maga után, egymást megakasztó, rohanó gyalogosok, türelmetlen sorban állók, idegesen órájára pillantó várakozó, tolongó-zajongó fiatalok, közlekedési dugó, hangos tülkölés, idegtépő hangzavar...mindenki rohan, mintha krónikus késésben szenvedne.

...Kora reggeli rigóének, kerítés tövében meghúzódó szerény, kis hóvirág, gyereknevetéstől hangos játszótér, unokáikra mosolygó nagymamák, színes krokusz-ágyás, padon pihenő idős bácsi, ki szinte szívja magába a tavaszi nap melegét, sárguló aranyeső, tarka kendő, mit meglebegtetett a langyos szél, kézenfogva sétáló fiatal pár, egy nyitott ablakon kiszűrődő kellemes melódia...

Kisebb település vagy nagyváros részei legyünk, ezek a pillanatképek vesznek körül. Tőlünk függ, hogy mi az, amit csak tudomásul veszünk, és mit engedünk lelkünk közelébe, mi lesz ami befolyásolja mindennapjaink hangulatát.

15-DIK MÁRCIUS, 1848

Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!


Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.

Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.

Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.

Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.

Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.

Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!

Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.

És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!

Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!...-
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.

És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.

Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.

Nem elég... most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.

S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.

A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! -

Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.

S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.

Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet...
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!

Pest, 1848. március 16.

HA MEGÉRINT A TAVASZ

Mint nyáridőben oly kéken fénylő távoli csúcsokat az őszi felhő, úgy takarja emlékét a múló idő; ám szép tavaszon, ha simogat lágy szellő, szívem szakadt vágy-húrjait rezgetőn muzsikál még a hárs-illatú levegő.
	Szoby Zsolt (1972.)