Elmerengve ült karosszékében, nem figyelt a körülötte zajló mozgásra, hisz már hónapok óta ugyanaz történik órajárás pontossággal. Még a legborzasztóbb rémálmában sem tudta elképzelni, hogy valaha is itt, egy otthonban fogja utolsó napjait tölteni. Tudta, hogy nincs menekvés, fizikailag, de értelme, idős kora ellenére, még eleven volt, s gondolatai szabadon szállhattak, kirepítve a szürke falakon kívül szellemét. Már csak az emlékek maradtak vigasztalásként, s igyekezett mindig csak a szépeket felidézni, újraélni a fiatalság gondtalan éveit, az anyaság örömeit, a barátokkal együtt töltött időt, vagy csak egyszerűen feleleveníteni az ablaka alatt virágzó almafát: szinte hallotta az ágain trillázó madárkát, érezte szájában az érett gyümölcs ízét, hallotta a téli szélben recsegő gallyakat.
Álmodozásából szokatlan zsibongás zavarta fel. Nem igazán érdekelte a dolog, de akaratlanul is eljutott hozza az esemény lényege: Advent van, a koszorún meggyújtották az első gyertyát, elénekeltek egy ideillő éneket, valaki beszédet is mondott, amiből a lényeg az volt, hogy advent=várakozás. Szomorú mosoly jelent meg ekkor az arcán, hisz csak ő tudta, hogy az ő élete ezek szerint egy örökös advent, mert mindig vár valamit: egy levelet, egy telefonhívást, egy látogatót, egyszerűen egy barátságos szót.
6 megjegyzés:
"örökös advent" - milyen találó...sajnos. Nagyon szép írás, köszönöm, hogy olvashattam. Szép ádventot, boldog várakozást kívánok...
Áldott adventi várakozást Erika, neked és szeretteidnek.
Megható az írásod.
Sajnos kezd ez a világ nagyon lelketlen lenni. Egyre többen lesznek , kiknek "örökös advent" jut.
Köszönöm.
Boldog adventot kívánok nektek, és mindenkinek!
:( Ezt az írásnak.
:) Ezt meg neked.
Boldogságost!
Elnézést kérek, most látom, elírtam a nevet.
Megjegyzés küldése