Elrabolt Illúziók
Mond, miért van úgy az
Ha szó, mi száll, mint gaz
Megbánt, fáj, s ha igaz
Nincs rá gyógyír és vigasz
Kimondott szavak! Vágnak.
Mögöttük elfojtott vágyak
Kétségbeesett jajszó kiáltva
Száll, és magára hagyatva
elszállt, és dicstelen remény
beteljesült sors, kialvó fény.
Mondataim, melyek mögött
vannak Szavaim, melyek fölött
én vagyok, de semmit sem láthatsz
Elrejtem szemed elől, mert ártasz.
Megtanultam végre a nagy leckét
mitől roppant gerinccel hajlok kétrét
Én most tudom, bár mindig is tudtam
Elmondom tudd te is, mire jutottam:
Ne váltsd meg a világot, hiába teszed
Rámegy vagyonod, kedved és életed
és marad az űr, az érthetetlenség
bámulók serege, s lelkedben kétség.
És tagadd le neved, takard el arcod
Láthatatlanul vívj örökös harcot!
Álarcod soha ne vedd le magadról
Soha ne olvass többet a szavakból!
Ne mutasd, ha tudod, ha érted!
Ne tudják, te tudod, ha nem is kérded!
Nyárády Károly.
5 megjegyzés:
Jó hetet!
Pedig nekem is már felrótták, hogy álarcot öltöttem. :)
Kedves Bohóc! Ki róná fel a munkaruhádat?
Elég pesszimista vers, bár lehet, hogy igaza van. Igaza van?
Köszönöm Erika, viszont kívánom.
Kedves Bohóc,néha szükséges az álarc, úgy is mint munkaruha:))
Annaliz, vannak pillanatok az életben, amikor igazak a leírt gondolatok, még ha pesszimisták is.
Megjegyzés küldése