TÁVOLSÁG

"Hűlt helyén holmi
meleg mocorgás múltán
mélyebb a hideg."

   Fodor Ákos

  Melegen sütött a nyári nap. Végigfeküdt a napozóágyon, és gyönyörködve nézte a kék eget, mely tele volt kisebb-nagyobb bárányfelhőkkel. Játszadozni támadt kedve, formákat keresett a felhőkben. Egyik olyan volt mint egy nagyszakállú, haragos télapó, másik mint egy tavon úszó hattyú, amott egy galambot űző, lecsapni kész sas, ez itt mint egy sínpár, amin talán az a vonat jár, ami a mennybe visz. A sínek végén azonban egy repülő volt, az hagyta maga után a felhőcsíkot. A csillogó repülő másfele terelte gondolatait. Reptér és elválás jutott eszébe, majd egy egész eseménysorozat, mely ezt megelőzte. Gyerekkora jutott eszébe. Ketten voltak testvérek. Két külön karakter, amelyet talán a születésük sorrendje is befolyásolt: nővére , aki komolyan vette a nagy-testvér szerepét, mindig komoly, szófogadó és alapos volt, ő pedig a kicsinek kijáró "mindent szabad" helyzetet kihasználva, szinte kereste az alkalmakat, hogy ezzel visszaéljen. Zajongott, ha tanulni kellett, eltekergett otthonról ebédidején, regényt olvasott, tanulás ürügye alatt, ha a házimunkában segédkezni kellett volna. Innen aztán adódtak a mindennapi civakodások. Édesanyjuk próbálta enyhíteni a konfliktust finomabb- erélyesebb hangnemben, de legtöbbször eredménytelenül. Egyik alkalommal aztán kimondta a "végítéletet", amit csak most, felnőtt fejjel mért fel, mert akkor elképzelhetetlennek tűnt. Azt mondta nekik: Majd meglátjátok, hogy milyen messzire fog sodorni az élet, olyan távol kerültök egymástól, hogy visszasírjátok ezt az időt, amit elpazaroltatok apró veszekedésekkel. És íme, beteljesült a jóslat, pár ezer kilométer és egy óceán került közéjük, maradt a két-három évenkénti párnapos együttlét, és az elkerülhetetlen elválás.