ŐSZIRÓZSÁK

"Aki a virágot szereti
Rossz ember nem lehet."

Virágok-szerintem azért ajándékozta nekünk a természet, hogy gyönyört keltsen lelkünkben, ha csak egy pillanatra is, de mosolyt csaljon az arcunkra. Régen a lányok hajukba fonták, a legények a kalapjukra tűzték. Annyira része az életünknek, hogy jelképként használjuk. A piros-rózsa az örök szerelem jelképe, a menyasszonyi csokorba kötött kálla a tisztaságot jelenti, a krizantémet az elmúlással azonosítjuk, és sorolhatnám, hisz mindenkinek van egy kedvence, amit számára fontos jelentőséggel ruházott fel.

Ebben az időszakban kezdenek nyílni az őszirózsák. Ezek a gyönyörű virágok mindig kettős érzelmeket keltenek bennem: színes tarkaságukkal gyönyörködtetik a szemet, ugyanakkor elszomorítanak, mert az elmúló nyár és a közelgő ősz hírnökei. Amikor az első nyíló virágot meglátom, rá szeretnék szólni, a nóta sorait idézve: "várjatok meg őszirózsák,

            ne mondjatok búcsút a szép nyárnak.", de mindhiába.

Virágokról jut eszembe-valaki azt mondta, hogy egy  kapcsolatban az egyik kertész, a másik virág.

De mi van akkor, ha néha a kertész is virág szeretne lenni?

Rohanó világunkban talán mindnyájan kertészek vagyunk, és észre sem vesszük, hogy a virágunk rég elhervadt.