TÜKÖR

"A szép arc, mint tavasz virága,
Alig virul, hervadni kezd,
Csak egy szépség van, mely sírig tart,
Mit érzésünk másokra fest."
              Gyulai Pál

  Óracsergésre ébredt. Automatikusan nyúlt a kikapcsoló gombhoz, lenyomta, s már fordult is le az ágyból. Még félig csukott szemmel érkezett a tükör elé, s álmosan belepillantott. Hirtelen kiugrott az álom a szeméből. Ki az aki visszanéz rá? Tegnap még másvalaki volt. Lehetséges, hogy egy átvirrasztott éjszaka ennyire megváltoztat valakit, vagy csak az események rántották le a fátylat a szeméről?

Valahonnan, messziről, mintha a szomszédnéni hangját hallotta volna: -csillagszemű kislány. Kereste azt a szempárost, a csillagot benne, de csak két sötét pontot látott. Közelebb hajolt a tükörhöz,  és vizsgálgatni kezdte az előtte lévő képet. Szeme körül megszaporodtak a szarkalábak, homloka összeráncolódott, arcán elmélyült a sánc. Arra gondolt, hogy ha a szem a lélek tükre, akkor az arc mi lehet? Talán az érzelmeké. Igen, lelke egy mindent elnyelő fekete lyuk, egész lénye meg egy sikító fájdalom. Szeme megtelt könnyel, de hirtelen összeszedte magát - menni kell tovább, senkit sem érdekel az ő gondja. Elővette sminkesdobozát - ez majd segít - arclemosó, kólagénes szemránckrém, Q-10 arckrém, szemceruza, ajakkontúr, egy kis arcpirosító, “vörös rúzs fekete napokra”, a reklámok szerint ezek csodát tesznek. Gyorsan öltözött, megigazította frizuráját s már indult is. Az ajtóból még egyszer visszanézett, most már  a tegnapi énjét látta, de a csillag a szeméből talán örökre kialudt.